Üdv kedves olvasó!
Utoljára 4 éve írtam ide, akkor még egészen más szakaszában jártam az életemnek. Úgy érzem (illetve ha lesz is hozzá inspirációm) visszamenőleg megírom a bejegyzéseket hogy ne legyen olyan nagy szakadék a múlt és a jelen között.
No de addig is nézzük mik történnek mostanság.
Véleményem szerint egy hihetetlen instabil és már csak a megszokásokon alapuló "kapcsolatban" vagyok. Amiből csak menekülni lehetne de egyelőre fogalmam sincs hogy lehetne. Ő volt az a srác, aki a legnagyobb csalódásom után megmutatta, hogy van szerelem és odaadás a földön.
De ez a hónapok során egyre jobban kikopott a kapcsolatunkból és mostanra már fogalmam sincs ő miért van velem és fordítva.
Világ életemben a fiúk társaságát tudtam a legtöbbre értékelni, sosem voltam az a lány, aki sok barátnőt tudhat magának.
Így magányomban mindig próbáltam ismerkedni az internet bugyraiban.Sok jó beszélgetőpartnert találtam, akikkel kiveséztük az élet csodáit teljesen kötetlenül, szabadon félelmek nélkül, Azt hiszem, enélkül már beleörültem volna abba, hogy a párommal nem lehet egy ízeset beszélgetni, csak ritka csodaszámba menő esetekkor.
Egy ilyen beszélgetés során találtam meg Őt. Róla annyit lehet tudni, hogy szintén rossz párkapcsolatban van, de még nem tudja otthagyni a párkapcsolatát. 2 éve beszélgetünk, mindig is szimpatikusnak tartottam a stílusát, a szellemiségét és persze azt, hogy őszinte volt és nem kertelt, tőle nem fájt a kritika, még ha a szívemig is hatoltak a szavai mélysége.
Mostanában többet beszéltünk az interneten is és telefonon is, mivel megadtam neki számomat (megszegve a saját szabályomat , hogy nem adom ki a számomat senkinek).Elkezdtünk egymás felé fordulni, meséltem neki az életemről és kértem hogy ő is meséljen. Mindenről számot adott, a kapcsolatairól illetve jelenlegiről is.Átéreztem minden mondatát, nevettem ha nevetett és imádtam a hangját, tudtam, hogy valahonnan ismerős számomra, csak a mai napig nem tudom honnan.
Egy hosszabb beszélgetés során megkérdezte, hogy találkozzunk-e, én azt feleltem neki hogy találkozhatunk, de nem szeretném hogy baja legyen emiatt. Úgyhogy megígérte, hogy nem találkozunk addig a míg nem ér véget a mostani kapcsolata. Ez nem így lett, pénteken felhívott és találkoztunk.
Sétáltunk beszélgettünk, elment dohányt venni. Számomra teljesen lenyűgöző módon gondolt a névnapomra és vett nekem egy oreos csokit, amit imádok. Ilyen kis meglepetésre nem is számítottam de nagyon kedves volt Tőle.(A csokit a mai napig őrzöm, nincs szívem kibontani és felfalni, pedig szeretem a csokit)
Nem igazán sikerült feloldódnom hirtelenjében, ezért megölelt. Már akkor éreztem hogy olyan mintha a fél világ ölelne és vele nem kell semmitől se félnem.
Szó esett a családjáról, a kapcsolatáról és én is mesélhettem neki, okokat fejthettünk, latolgattunk elmélkedtünk. Maga volt a csoda , mert egyszerűen vele nem kellett attól rettegnem, hogyha egy mondatomban némi jele van annak, hogy valami nem jó ránézve nem akart átszúrni egy tőrrel. (Lehet mert nem volt nála... de kitudja..)
Egy ideig egymás mellett ültünk a padon de egyre hidegebb lett és fáztam , szóval közelebb ültünk egymáshoz. Kért hogy ne csókoljam meg, mert ő ezt megcsalásnak érezné. Így is történt.
Egész végig olyan őszinte volt velem, hogy ilyet már rég tapasztaltam. Történt egyszer az egyik ilyen őszinte pillanatban , hogy elmondta hogy nagyon megcsókolna de nem teheti, ezért csak öleljem át és legyek vele szembe. Így lett. Azt hiszem szerelmes lettem a szemébe az első pillanattól fogva, olyan szépek és őszinték voltak. Tudod, olyan amiből kitudod olvasni, hogy éppen mire vágyna, mit rejt a szívében akár hangtalanul is.Soha életemben nem fogom elfelejteni azt a tekintett, amiből áradt a szeretetre éhség, azt a mérhetetlen nagy vágyat ami fogva tartotta. (Még most is itt van előttem és egyszerűen magával ragadnak).
Ennek ellenére megtörtént az a csók, nem is egy nem is kettő. Akorra már mindketten úgy voltunk, hogy nem érdekel minket semmi, csak hagyjanak minket szabadon élni és fájdalmak nélkül szeretni.
Nagyon nehezen jutottunk haza hozzám, a beszélgetést végig az a kettősség tükrözte, hogy ő szíve szerint szakítana, ám de nem tud. Mikor átértünk hozzám visszaadtam az ingét, mert még a séta közepén odaadta nekem (hát nem egy igazi dzsendülmen?). Én ekkora már nagyon álmos voltam, de egyszerűen már annyira rabul ejtett a lénye hogy nem szerettem volna elengedni, mert tudtam hogy többet nem láthatom.Így hát a lépcsőházunk elég sok intim pillanatnak szem tanúja lehetett.
Hajnali öt órakor ment el.. és azóta hiányzik.. tudom hogy van barátnője, tudom hogy valami még fűzi hozzá de ennek ellenére csak remélni tudom hogy egyszer a sarkára áll és letudja majd vetni ez a nagy követ a szívéről, hogy megnyugodhasson a lelke..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése